Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 
4004 processzor
 
            A világ első mikroprocesszora, 4-bites adatbusszal és 12-bites címzéssel (maxium 4 Kb memória). 2250 tranzisztorból épül fel.
 
4040 processzor
 
            A 4004 továbbfejlesztett változata. Bővített utasításkészlete van, és kezeli a megszakításokat (interrupt).
 
8008 processzor
 
            Az adatbuszt 8-bitesre, a címvezetéket 14-bitesre (maximum 16 Kb memória) bővítették. 300 KHz-es órajelen működött, 3300 tranzisztort tartalmazott.
 
8080 processzor
 
            8008-as processzor veremkezeléssel, 16-bites címzéssel (maximum 64 Kb memória). 2, 2.66 és 3.125 MHZ-es változatokban készült, 4500 tranzisztorból áll.
 
8085 processzor
 
            Új utasításokat és több megszakításvonalat (interrupt line) tartalmaz. 3, 5 és 6 MHz változatban készült. 6200 tranzisztorból áll.
 
8086/8088 processzor
 
            Az Intel első széles körben elterjed processzora, mert az Intel 8088 processzorra épültek az IBM PC és PC/XT rendszerek. 16 bites belső és 8 (8088), vagy 16 (8086) bites külső adatbusszal, 20 bites címvezetékkel rendelkezik. Ebben a processzorban jelent meg először a szegmentált memóriakezelés. 1 Mb memóriát tud kezelni, 64 Kb-os szegmensekben. 2 mikronos technológiával készült, 4, 5, 8 és 10 MHz-es változatokban. Az utasítás-végrehajtást 4 szakaszra bontották, mindegyikért egy-egy egység felelős: Fetch Unit (az utasítás betöltése a memóriából), Decode Unit (betölti az adatokat, az utasításokat un. micro operation –ökre (uop) bontja), Execute Unit (sorban végrehajtja az uop -okat), Retire Unit (az eredményt visszaírja a megfelelő regiszterbe, portra vagy memóriacímre). 1983-ban megjelent kibővített változatuk a 80186 és 80188. Ezeket már 12.5 és 16 MHz-es változatban is gyártották. 29000 tranzisztort tartalmaz.
80286 processzor
 
            A külső és belső adatbusz 16 bites, a címvezetéket 24 bitesre bővítették, így lehetővé vált 16 Mb memória kezelése, de továbbra is csak 64 Kb-os szegmensekben. Megjelent a védett mód (Protected Mode) ami lehetővé teszi az 1 Mb fölötti memóriaterület elérését, és több program párhuzamos futtatását. Ilyenkor a processzor gondoskodik arról, hogy minden program csak a saját memóriaterületére írhasson. Ha mégis illegális elérés történik, akkor a processzor általános védelmi hibát (General Protection Fault) generál. Így lehetővé vált többfeladatos operációs rendszerek (pl: Windows) futtatása. A védett mód nagy előnye, hogy az op. rendszer a fizikai memóriában elmozgassa a futó programok szegmenseit, anélkül, hogy ezt a programok érzékelnék. 6, 8, 10, 12, 16 és 20 MHz-es változatban gyártották. Erre a processzorra épültek az IBM PC/AT rendszerek. 134000 tranzisztorból áll.
 
80386 processzor
 
            32-bites belső, 32 (DX: Double-word eXternal) vagy 16 (SX: Single-word eXternal) bites külső adatbuszt, és 32 bites címvezetéket tartalmaz. Így az elérhető memória mérete 4 Gb, és a 64 Kb-os szegmenskorlátozás is megszűnt. Tartalmazza az eddig meglévő utasítások 32-bites változatait, és új, bittesztelő és bitkereső utasításokat is. Megjelent a virtual 8086 mode, ami több 8086 processzor egymástól független emulálását jelenti. Két új szegmensregisztert is beépítettek. A pipeline technikának köszönhetően az utasítás-végrehajtó egységek már párhuzamosan dolgozhatnak. Pl. amikor az Execute Unit egy uop végrehajtásán dolgozik, a Fetch és Decode Unitok már a következő utasítást töltik be, és szedik szét uop –okra, a Retire Unit pedig még az előző művelet eredményét írja vissza. Így a négy egység működése folyamatossá válik. 12, 16, 20, 25 és 33 MHz-es változatban gyártották, 0.8 mikronos technológiával. A tranzisztorok száma 275000.
 
80486 processzor
 
            Továbbfejlesztették a párhuzamos végrehajtást azzal, hogy a Decode és az Execute Unit-ot 5 egysége bontották fel, és ezek közül bármelyik párhuzamosan működhet. Beépítettek egy 8 Kb-os L1 cache –t, ami a memória-elérést jelentősen felgyorsította. A DX jelzésű típusoknak van egy beépített lebegőpontos matematikai egysége (FPU – Floating-Point math Unit), az SX-ekből ez hiányzik. A DX változat képes egy lebegőpontos és egy fixpontos műveletet párhuzamosan végezni. 20, 25, 33 és 50 MHz-es változatban gyártották. 1992 márciusban jelent meg DX2 változat a már rendszersín órajelének kétszeresével, 40, 50 vagy 66 MHz-en működik. Ekkor kellett először, hogy a magas üzemi hőmérséklet miatt, a processzora hűtőbordát, illetve ventilátort szerelni. 1994 márciusban kezdték gyártani a DX4-et, ami a külső órajelet háromszorozta, és 5 volt helyett 3.6 voltot használt. A Pentiumhoz hasonlóan 2X8Kb belső cache-t tartalmaz, 0.6 mikronos technológiával gyártották, 75 és 100 MHz-es változatban. 1.2 millió tranzisztorból épül fel.
Pentium processzorok
 
            A Pentium processzorok első példányai 60-66 MHz sebességgel, 5 V tápfeszültségről üzemelnek.. A következő fokozatot jelentő 75 MHz-es (és gyorsabb) processzorok belső sokszorozót használnak (1,5 - 3, 5 szorzó). A szorzótényezőt az alaplap átkötéseivel lehet beállítani. Az alaplapon lévő foglalat típusa is megváltozott, Socket 5 vagy Socket 7 aljzat kell az alaplapon. Vigyázzunk azonban arra, hogy a processzor órajelének állításával a rendszer többi órajele is megváltozik! A PCI-alaplapon az ISA-felület átviteli sebessége legfeljebb 8,33 MHz, a PCI-felületét pedig 33 MHz lehet. Az órajel képzése a szabványos 14,318 MHz-es jelből fáziszárt hurokkal történik (PLL). A processzor órajel belső szorzóját külön átkötés/elv határozzák meg (pl. 75 MHz-es Pentiumnál 1,5).
            A Pentium processzorok új generációját jelenti az MMX (Multi Media Extension, multimédia bővítések) processzor. Ez 57 új parancsot képes értelmezni, amelyek főképp a képfeldolgozásra, video- és hangalkalmazások támogatására vonatkoznak. Sajnos, a multimédia-képességek kihasználására kevés program létezik. Feltétlen előnyt jelent viszont, hogy mind az adatok, mind pedig az utasítások belső gyorstára (L1 cache) megkétszereződött, azaz 16-16 kbájt méretű lett. Az MMX processzorok újdonsága az is, hogy a külön tápfeszültségről üzemel a CPU belső magja (2,8 V), és a kimeneti meghajtó fokozat (3,3 V). A lábkiosztásnál ezt a két feszültséget a Vcc2 (mag) és Vcc3 (I/O) különbözteti meg.
 
PentiumPro processzorok
 
            Az Intel 1995-ben fejlesztette ki a Pentium processzorok következő generációját. A PentiumPro processzor eltér a négyzetes felépítéstől, mert egyetlen tokba integrálták a processzort, és egy 256/512 kbájt méretű másodlagos gyorstárat /L2 cache). Az L2 gyorsítót a processzor saját órajelének sebességével használhatja. Ezzel a teljesítménye jelentősen megnőtt, mert az MMX és az első Pentium II processzorok is csak az órajel felével járathatják a gyorsítót. Az elsődleges gyorstár mérete (L1 cache) viszont megmaradt az eredeti 8 + 8 kbájton. A PentiumPro processzorok 150, 1 G6, 180 és 200 MHz-es változatban kaphatók, mindegyik 66 MHz-es rendszersínsebességgel működik. Méretének köszönhetően a PentiumPro processzorokhoz saját foglalatot kellett kifejleszteni, mely a Socket 8 nevet kapta. Több (legfeljebb négy) PentiumPro processzor közös rendszerbe köthető.
            A címsín szélességét 3G bitre növelték, így a fizikailag címezhető memória mérete G4 Gbájtra emelkedett. Az utasításkészletben csak egyetlen utasítás változott meg. Az x86 utasítások feldolgozása a PentiumPro processzoroknál alapvetően módosult. Az utasítást a processzor mikroműveletekre bontja le, amelyeket öt párhuzamos feldolgozóegység hajt végre. Az elv a RISC technikában vált ismertté. A PentiumPro processzor kívülről CISC processzorként (összetett, de lassan végrehajtott utasítások, belülről RISC processzorként (egyszerű, de gyors végrehajtású utasítások) működik. Az ugrás előjelző egységet is továbbfejlesztették. A várható következő ugrási címeket tároló puffer ennél a processzornál 512 bejegyzés fogadására képes.
            A PentiumPro processzor széles körű elterjedését gátolta, hogy csak az Intel tervezett a processzorhoz lapkakészletet, és az is, hogy a Pentium II processzorok hamar megjelentek a piacon. A Pentium II Xeon processzort tekinthetjük a PentiumPro processzor követőjének.
Pentium II processzorok
 
            Az Intel a Pentium II processzornál ismét szakított egy hagyománnyal. Már a PentiumPro foglalata sem illik igazán a Socket x sorozatba, a Pentium II processzorok számára viszont új foglalatot fejlesztettek ki. A Pentium II CPU tulajdonképpen egy PentiumPro processzor MMX utasításkészlettel. Az L2 gyorstárat azonban nem a processzorral közös tokba integrálták, hanem egy bedugható kártyán a processzor mellett találjuk meg. A bedugható kártya élcsatlakozóval kapcsolódik az alaplapon kialakított új foglalatba, melyet Slot 1-nek neveznek. Az Intel azért választott új aljzatot, mert a Socket 7 a sín áteresztőképességét korlátozza. A növekvő sebességű processzorokhoz gyorsabb sín kell a teljesítmény kihasználásához. A két független sín architektúra (DIB, Dual Independent Bus) gyorsabb működést tesz lehetővé, de ehhez az L2 gyorstárnak közel kell lenni a processzorhoz. Az egyoldalas élcsatlakozós érintkezőket SEC-nek (Single Edge Contact), a dobozba zárt szerelvényt pedig SECC-nek (vagy SEC Cartridge-nak) nevezik.
            Az új kártya használatához két feladatot kellett megoldani: a SECC rögzítését az alaplaphoz és a processzor hűtését. A segédkártya mechanikus rögzítésű, a Pentium II processzorok alaplapba építése komoly szerelési feladatot jelent a felhasználónak. A processzor hűtését növelt teljesítményű ventilátor végzi, melyet lemezcsavarokkal vagy bepattanó fülekkel rögzítenek a processzor szerelvényhez.
            A két független sínarchitektúrát (DIB) az Intel először a PentiumPro processzorban hozta létre az átviteli korlátok csökkentésére. Az egyik sín (FSB, front side bus, rendszer sín) a processzor és az operatív tár között, a másik sín (BSB, back side bus) a processzor és az L2 gyorstár között teremt kapcsolatot. A függetlenség azt jelenti, hogy a processzor a két sínt egymástól függetlenül, akár egyszerre is használhatja.
            Az első Pentium II processzor Klamath néven vált ismertté. Az Intel nem sokkal az MMX processzorok után jelentette meg, a 233-300 MHz sebességtartományt fedi le: Az 512 kbájt méretű L2 gyorstár négy 7 ns sebességű modulból áll, melyhez egy 82459AB tag memória IC tartozik a kártya túloldalán. A gyorstár a processzor órajel felével működik. A processzor 0,35 mikronos technológiával készül, ezért felülete nagyobb a későbbi Pentium II processzoroknál, és több hőt is termel.
            A második Pentium II processzor 1998 tavaszán került piacra Deschutes néven (333-400 MHz). Az Intel a Deschutes processzor gyártásánál alkalmazta először a 0,25 mikronos technológiát, melynek a nagyobb sebesség, az alacsonyabb tápfeszültség és a kisebb hőtermelés köszönhető. A disszipáció csökkenését eredményezi a processzor 2 V-os tápfeszültsége is. A processzor sebességéhez a gyorstárnak is igazodnia kell. Az 512 kbájt méretű L2 gyorstárat nagyobb alkatrészsűrűséggel két modulba tudták beépíteni. Az elérési időt 5, 5 ns (333 MHz) ill. 5 ns (400 MHz) értékre csökkentették. A tag RAM típusa is megváltozott 82459AC, illetve 82459AD áramkörre. Az új generációs Pentium II processzorok már 100 MHz-es FSB frekvencián üzemelnek. A növelt FSB-sebesség gyorsabb, 100 MHz-re készített SDRAM áramköröket igényel. A Pentium II processzorok képesek az operatív tárral 100 MHz-es sínen adatot cserélni, de a Klamath és a 333 MHzes Deschutes csak 66 MHz-es FSB-t használ. Az Intel BX lapkakészlete felismeri, hogy milyen processzorral dolgozik együtt, ezért a legtöbb BX alaplap követi az Intel-előírásokat, és automatikusan kiválasztja az FSB (rendszersín) sebességét.
            A Pentium II processzorok hagyományos alaplapba (Socket 7) építése nem lehetséges. Ha át kívánunk térni Pentium II-re, új alaplapot kell vennünk, mely már ATX formában készült, ezért valószínűleg új számítógépházra és tápegységre is szükségünk lesz. Ezenkívül operatív memóriát is cserélnünk kell 100 MHz-es SDRAM DIMM kártyára, ha 350 MHz-es vagy annál gyorsabb processzorra váltunk. Nem volt alaptalan tehát az Intel elgondolása, hogy olcsó asztali gépekhez kedvező árú, de gyors Pentium II processzort készít. Az új, egyszerűsített Pentium II processzornak a Celeron fantázianevet adta.
            Az Intel Celeron processzor asztali számítógépekhez készült, Intel P6 mikroarchitektúrán alapszik, mint a többi Pentium II processzor. A Celeron tervezésekor a Deschutes processzorból indultak ki, és kihagyták az L2 gyorstárat. Az MMX technológián alapuló dinamikus végrehajtási képességgel rendelkezik. A processzornak a 266 és a 300 MHz sebességű változata jelent meg először, Socket 370 (PPGA, Plastic Pin Grid Array) és Slotl kivitelű tokozásban. Az L2 gyorstár hiánya jelentős teljesítménycsökkenést eredményezett, ezért a későbbi Celeron változatok (Celeron Mendocino = 300A, 333, 3G6 MHz) már 128 kbájt L2 gyorstárat tartalmaznak. A Celeron processzorok csak 66 MHz-es rendszersínsebességgel működnek, és nem támogatják a többprocesszoros üzemmódot. Az L2 gyorsító utólagos beépítése sem a CPU kártyára, sem az alaplapra nem lehetséges, mert a processzorhoz tervezett 440EX lapkakészlet ezt nem támogatja.
            A Celeron processzor is segédkártyára van szerelve, amely azonban nincs bedobozolva. A meztelen processzorszerelvényt SEPRnek (Single Edge Procesor Package) nevezik. A doboz hiánya miatt viszont a CPUkártya rögzítését és a processzor hűtését másképp kellett megoldani, mint a többi Pentium II processzornál, azaz a Celeron processzor csak a rögzítő szerelvényekkel együtt cserélhető az alaplapon más processzorokra.
            A Pentium II Xeon processzor 1998 júniusában került piacra. Teljesítménye alapján elsősorban hálózati kiszolgálókba (szerverekbe) és grafikus munkaállomáshoz szánta az Intel. A processzort és az L2 gyorstárat - a korábbiakhoz hasonlóan - egy dobozba zárt élcsatlakozós kár a hordozza, de a doboz mérete nagyobb az előző Pentium II dobozoknál, és az élcsatlakozó is több érintkezőt tartalmaz. Az ehhez tartozó új foglalatot Slot 2-nek nevezték el. Az első változatokban a CPU 400 MHz-es, az L2 gyorstár pedig 512, illetve 1024 kilobájt méretű, a rendszersín 100 MHz-es. Később megjelent a 450 MHz-es CPU, illetve a 2048 kilobájtos L2 gyorstáras kivitel. A Xeon processzor valójában egy Deschutes magból és gyors, nagyméretű L2 gyorstárból áll. Az L2 memória a processzor mag sebességével használható, mint a PentiumPro processzoroknál. Az ehhez szükséges igen gyors memóriát maga az Intel gyártja, melyet CSRAM-nak (Costum Static RAM) nevez. Az IC 512 kbájt méretű, ezért a 2048 kbájtos gyorstárhoz négy darab szükséges. Az L2 mérete és hűtési igénye indokolj a a Xeon-doboz nagyobb méretét.
            A gyorstár mellett néhány kellemes új tulajdonsággal is rendelkezik a Xeon. Először a többprocesszoros rendszerek támogatását említjük, mely utoljára a PentiumPro képessége volt. A Xeon processzorból négy köthető közös rendszerbe, 450NX lapkával és klasztervezérlővel pedig nyolc.       Az új 36 bites címzési móddal (PSE36) a címezhető (és gyorsítható) memória mérete G4 Gbájtra nőtt. A legtöbb szerver igényli a memória ellenőrző és javító algoritmust (ECC), ezért a Xeon a 440GX és 450NX lapkakészlettel mind az operatív tárhoz, mind pedig az L2 memóriához használja az ECC-t.
            A Xeon CPU képes arra, hogy külső kérésre adatokat szolgáltasson magáról. Az adat lehet statikus (gyártási szám, órajel frekvencia, L2 gyorstár nagysága) és dinamikus (hőmérséklet, feldolgozási sebesség. A segédkártyán elhelyezett információs memóriában (PIROM, Processor Information ROM) a rendszer működésére jellemző adatok gyűjthetők, amelyek a számítógép felügyeletét segítik. A memóriában a számítógépgyártók a saját rendszerfelügyelő programjukat információval kiszolgáló modult is elhelyezhetnek.
            A processzorok fejlődése még nem ért a lehetőségek határára. Az Intel (és a többi processzorgyártó cég is) folyamatosan fejleszti processzorait, melyek már a Pentium III kategóriába tartoznak (Katmai, Willamette, Merced stb.).

Pentium III processzor
 
            1.8 volt feszültséget használ. Tartalmaz egy új, 70 utasításból álló kiegészítő utasításkészletet és 8 db 128-bites regisztert (XMM0-XMM7). Ezt a bővítést először csak KNI-nek (Katmai New Istuctions) hívtak, de végül az SSE (Streaming SIMD Extension) nevet kapta (SIMD - Single Instruction Multiple Data). Mindegyik darab egy egyedi, 96-bites azonosítószámot, aminek kiolvashatóságát a BIOS-ban ki lehet kapcsolni. Beépítettek egy hardware véletlenszám-generátort, aminek fontos szerepe lehet az adattikosításban. 450, 500, 550, 600 és 650 MHz-es változatok léteznek, a 650 MHz-es 2.05 volt feszültséget használ.             Megjelent egy 600B nevű változat, ami 133 MHz-es buszfrekvenciát használ. Az Intel speciális hűtéssel feltuningolt egy Pentium III-mat 1 GHz-re. Még 1999-ben várhatóak a 0,18 mikronos technológiával készült Pentium III-ak, állítólag PPGA tokozású változat is lesz.
 
Pentium kompatíbilis processzorok
 
            Már néhány éve megtört az Intel monopóliuma a processzorpiacon. Sok cég jelent meg saját fejlesztésű PC-kompatíbilis processzorral. Ilyen cégek elsősorban az AMD (Advanced Micro Devices), Cyrix, Texas Instruments és UMC. Az utángyártók processzorai több generáció óta kompatíbilisek az eredeti Intel processzorokkal, esetenként jobb paraméterekkel is rendelkeznek vagy olcsóbbak.
 
Cyrix 6x86 és 6x86MX
 
            Az első Pentium-kompatíbilis processzort a Cyrix cég készítette 6x86 jelöléssel (fantázianeve: M1 /. Az IBM is ugyanilyen néven dobott piacra processzort, de ez is Cyrix fejlesztésű. A Cyrix nem gyárt processzorokat, az IBM és SGS cég készíti processzorait. Az akkori időkben leggyorsabb processzor 150 MHz-es órajelet használ, és a 6x86 P200+ jelölése kissé megtévesztő. A jelölés és tényleges órajel közti különbség az ún. P-viszonnyal magyarázható.
            A processzorok teljesítménymérése különböző Benchmark-programokkal történik, melyek jellemző alkalmazások gyűjteményét tartalmazzák (szövegfeldolgozás, grafika, táblázatkezelés, kiadványszerkesztés stb. ). Az AMD, Cyrix, IBM és SGS közös tesztprogram használatában egyezett meg (Ziff Davis: Winstone), mely az eredeti Pentiumhoz képest minősít: ezt nevezik P-viszonynak. Például a Cyrix 6x86 P200+ processzor egy 200 MHz-es Pentiummal azonos teljesítményt nyújt. A dolognak csak az a szépséghibája, hogy a Winstone nem végez lebegőpontos műveletsebesség-tesztet.
            A Cyrix processzor L1 gyorstára is 16 kbájt méretű, de nincs szétválasztva adat és kód részre. Szoftver szempontból ez nem okoz gondot. A 6x86 P200+ processzor 75 MHz-es órajelet kap, melyet belül kétszerez. A 75 MHz-es órajelből 37,5 MHz-es PCI sebesség következik, mely magasabb a megengedettnél. Előfordul, hogy némelyik PCI-kártya emiatt működésképtelen lesz. Ha Cyrix processzort választunk, ügyeljünk arra is, hogy az alaplap és a BIOS Setup illeszkedjen a processzorhoz! Az 1996 közepe után készült alaplapok zöme felismeri a Cyrix processzort, de nem biztos, hogy az összes változatát is kezelni tudja, és a kézikönyv sem tartalmazza a szükséges átkötés beállítást.
            A 6x86 processzor multimédiás továbbfejlesztése a 6x86MX (M2) processzor. Az L1 gyorstár továbbra is osztatlan, de mérete megnőtt 64 kbájtra. Az Intel MMX processzorral egyezően kettős tápfeszültséget igényel (2, 8 V a magnak, és 3,4 V a be/kimenetnek). A processzorcsalád tagjainak sebességi jellemzőit az 1-8. táblázat tartalmazza.
      A legújabb, M-II-300 jelölésű Cyrix processzor 66 MHz rendszer órajellel működik Super Socket 7 foglalatban. Gyorsabban fut, mint egy 266 MHz-es Celeron. Teljesítménye a Pentium II 300 MHz-es CPUval mérhető össze, de sokkal olcsóbban vehetjük meg.
 
AMD K5 és K6
 
            A leggyorsabb 386-os processzort gyártó AMD cég egy sor 486-os processzort is előállított. Az első Pentium típusú AMD processzor az 5x86 PR75, de ez nem Pentium kompatíbilis. A PR75 azt jelenti, hogy teljesítményében egy 75 MHz-es Pentiumhoz hasonlítható. Az első igazi Pentium kompatíbilis AMD processzor a K5x86 (röviden K5) jelölést viseli. A sebességtartomány 75 MHz-től 133 MHz-ig terjed, és a Cyrix processzornál leírtakhoz hasonlóan a jelölésnél figyelembe kell venni a P-viszonyt. Például az AMD K5x86 PR166 belül 133 MHz-en dolgozik, de a Pentium 166 MHz-es processzorhoz mérhető. Licenszjogok miatt az AMD-processzor belső felépítése különbözik a Pentium processzortól, melynek elsősorban a lebegőpontos műveleteknél mutatott viszonylag kis teljesítmény a következménye. Az L1 gyorstár osztott, mérete kétszerese a Pentium processzorénak (2x 16 kbájt). Ennek köszönhetően a K5-ös szinte minden Pentium alaplapban gond nélkül működik. A K5 processzor különlegessége, hogy a PentiumPro-hoz hasonlóan mikralépésekre bontja le az utasítás-végrehajtást (ROPs, RISC Operations).
            1997 áprilisában meglepetést okozott az AMD a K6 processzor megjelentetésével. A meglepetést az MMX képességek Socket 7 foglalatba integrálása, és a Pentium II képesség jelentette. A K6 technológia a NexGen cégtől származik. Az AMD megvásárolta a NexGent, megegyezett az Intel céggel az MMX jelölés használatában, és piacra dobta a K6 processzort. Az alaplap sebességre vonatkozó átkötéseit minden esetben a tényleges CPU órának megfelelően kell beállítani. A K6 processzor L1 gyorstára a Pentium MMX processzorok kétszerese, 2 x 32 kbájt méretű. A RISC jellegű végrehajtást megtartották, egy órajel alatt négy mikroművelet feldolgozása történik meg. A K6 processzorok szorzójának beállításához az alaplapon három átkötés szükséges.
           Az Intel Pentium II megjelenését követően az AMD is új processzorral állt elő. A K6-2 jelölést viselő CPU a 233-400 MHz tartományt fedi le, a gyorsabb processzorok 100 MHz-es rendszersín meghajtására is képesek. A processzor a három dimenziós alkalmazások (3D) futtatására specializálódott. A Pentium II processzorok a 3D alkalmazásokat brutális társprocesszoruk segítségével gyorsítják. Az AMD elegánsabb megoldást választott a 3D teljesítmény növelésére. A társprocesszorok számos összetett lebegőpontos számítására képesek, melyekből egy 3D alkalmazás csak néhányat használ ki. Az AMD kiemelte ezt a néhány utasítást, és lehetővé tette, hogy a processzor ezeket egyszerre több adaton hajtsa végre. A K6-2 CPU új utasításkészlete "3DNow!" néven vált ismertté.
            Azt az eljárást, amikor összefogunk néhány adatcsomagot, és ezeken egyszerre hajtunk végre műveleteket SIMD-nek (Single Instruction Multiple Data), egy utasítás, több adat) nevezik. Ez nem azt jelenti, hogy csak egy utasítás kell az adatok feldolgozásához, hanem egy utasítás több adaton azonos sorrendben és egyszerre hajtható végre. A háromdimenziós megjelenítés (rendering) során rengeteg mátrixműveletet kell végrehajtani, ahol az SIMD-eljárás jelentős mértékben lerövidíti a szükséges időt. A SIMD első megvalósítása az Intel MMX processzorokban történt meg egész számokhoz. Lebegőpontos számokkal a Katmai és a K6-2 processzor képes SIMD működésre.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.